Decemberi programok

Decemberi programok

December 5. Hétfő

Kollégiumi „Mikulásjárás”

Úgy tűnik az idén is jók voltunk, mert a Mikulás idén is meglátogatott minket. Persze azért nem bízhattuk el magunkat, mert nem mindenki kapott ajándékot, pontosabban fogalmazva, nem mindenki rögtön kapott ajándékot. Azt ugyanis ki kellett érdemelni, hiába voltunk olyanok, mint a kis angyal egész évben (ha nem így lett volna el se jött volna a Mikulás) énekkel, tánccal, kellett Őt és népes kísértét mulattatni.

Meglett ennek a fáradságnak a jutalma, mert jóságos mély hangján (vagy nem is volt az annyira mély?) a dörmögő, nagy szakállú végül minden kollégistának, sőt tanárnak (pedig ők biztos nem voltak mindig jók) és a kollégium összes dolgozójának rakott teli kis zsákot az ablakába, amit ezúton is nagyon köszönünk neki.

Jövőre, pedig igyekszünk még jobban viselkedni, hogy újra eljöjjön hozzánk a Mikulás, krampuszaival együtt.

 

December 14. Szerda 17.00

Kollégiumi Karácsony

A József Attila Középiskolai Kollégium, egyik legszebb és legmeghatóbb rendezvénye a karácsonyi ünnepség. Erre már egy hónappal előbb megkezdődik a felkészülés, és mindenki lelkesedéssel, vegyes izgalommal várja az eseményt.

Az elsőseinké a megtiszteltetés, hogy feldíszíthessék a kollégium karácsonyfáját, de minden csoport kiveszi a részét, a közös, helyiségeknek, szobáknak karácsonyi díszbe öltöztetéséből.

Az ünnepi pillanat érzése ilyenkor már átjárja mindenki lelkét. Magának a karácsonyi estének a fénypontja, a közös megemlékezés, ahol tanulóink kis műsorral kedveskednek a vendégeknek és tanáraiknak. Saját zenészeink ilyenkor, mint midig tehetségük legjavát adják, ill. még egy kis színdarab is eljátszásra kerül.

A közös ünneplés után az évfolyamok elvonulnak, és csoportvezetőikkel külön-külön ünneplenek tovább. Az este a kollégiumi konyhának köszönhetően, jóízű karácsonyi vacsorával, majd közös énekléssel zárul.

A vendégek közé szeretettel hívjuk és várjuk, nemcsak a kollégiumunk tagjait, hanem a szülőket és családtagokat is.

 

 

December 21. Szerda

Hazautazás a kollégiumból

Az iskolákban az utolsó tanítási nap, december 21. (szerda) a téli szünet előtt, így a kollégium is eddig tudja biztosítani szállást. Ezen a napon, tehát szerdán 16:00 óráig el kell hagyni a kollégiumot, a szobákat pedig rendben kell átadni.

A kollégium az újévben január 2-án, (hétfőn) reggel 8-kor nyit és várja a szünetről visszaérkező diákokat!

További részletes tájékoztatást a csoportvezetőktől kapnak a diákok.

Jó pihenést kívánunk minden kollégistánknak!

 

December 24.

 

Mindenkinek Békés, Boldog Ünnepeket kívánunk!